Mit tehetünk azért, hogy testünk őrsége helyt tudjon állni, ha kell? Mivel erősíthetjük, és mi az, ami gyengíti?

Bizonyára vannak olvasóink között olyanok is, akiknek keményebben kell fogniuk háztartásuk költségvetését, mint mondjuk tavaly ilyenkor. Ugyanakkor azzal is szembe kell néznünk, hogy új kórokozók jelentek meg környezetünkben.

Az új influenza elleni oltás mellett és ellen szóló érvekkel nap mint nap bombáznak minket, kevés szó esik azonban testünk természetes védelmi rendszeréről. Mit tehetünk azért, hogy testünk őrsége helyt tudjon állni, ha kell? Mivel erősíthetjük, és mi az, ami gyengíti? Immunrendszerünk állapotát – számos más testi-lelki tényező mellett - jelentősen befolyásolja táplálékunk minősége. Olyan ötleteket, recepteket válogattunk, amelyek segítenek az egészséges, ugyanakkor takarékos életvitelben.

Fogyasszunk bioélelmiszereket, hogy ne romboljuk immunrendszerünket a növénytermesztéshez és állattartáshoz általánosan használt kemikáliák maradványaival és igencsak veszélyes bomlástermékeivel. Ha nagy önfegyelemmel, csak a tényleg szükséges dolgokat vásároljuk, az árkülönbözet kigazdálkodható. Fogyasszunk teljes értékű és bio alapanyagokból álló ételt, a táplálék kiegészítőket, vitamintablettákat pedig felejtsük el.

 

 

 

 

Ősszel gyűjtsünk csipkebogyót. Egészben szárítsuk meg, szétterítve egy tepsiben, vagy vászonzacskóban (párnahuzatban) a nem túl meleg fűtőtesten. Ha diótörővel (vagy vágódeszkára téve kalapáccsal) megroppantjuk a zörgősre száradt bogyókat, jobban kioldódik az ízük. Egy kis marék bogyóra öntsünk 1 liter langyos vizet és hagyjuk fél napig állni. A művelet része lehet az esti rutinnak, reggelre kész C-vitaminban gazdag a csipketea.

 

 

Kovácsolt káposztát készíthetünk a télen. Előnye a savanyú káposztával szemben, hogy már egy fej káposztával is érdemes hozzákezdeni, így kisebb háztartásban is kivitelezhető. Lényegében úgy készül, mint a kovászos uborka:
- Egy szelet kenyeret betekerünk gézbe és az üveg (2-5 literes) aljára tesszük.
- Úgy vágjuk vékony cikkekre a káposztát, hogy a torzsa egyben tartsa a szeleteket.
- Ráöntjük a felforralt, visszahűtött sós vizet (1 liter vízhez  1 evőkanál só),
- Lenehezékeljük (kővel, tálkával, kisebb befőttes üveggel) és meleg helyre tesszük, amíg megsavanyodik.
Készülhet vörös káposztából is, de annak tovább kell állnia és kifakult színét sem tartja mindenki tetszetősnek.

 

 

Próbáljuk ki a házi joghurt készítést.
- Melegítsünk 1 liter tejet kevergetés mellett 90 fokra, de ügyeljünk arra, hogy ne forrjon. (Megfelelő hőmérő a nagyobb konyhafelszerelési üzletekben és tea szaküzletekben kapható.)
- Hűtsük 45 fokra és 4 evőkanál élő kultúrás joghurtot vegyítsünk bele.
- Öntsük szét csavaros üvegekbe és tegyük párnák, takarók alá, hogy a meleg sokáig megmaradjon.
6-8 óra után kész a joghurt, de csak hűlés után sűrűsödik meg.

 

 

A zab magas fehérje tartalmánál fogva tápláló gabona, sokáig biztosítja a jóllakottság érzetét, mégis méltatlanul ritkán fogyasztjuk. A világhálón és a reform szakácskönyvekben bőven találunk receptet zabos édességekhez. A változatosság kedvéért mi egy spagetti szósz készítését írjuk le. Ez azért is illik ide, mert a paradicsom beltartalmi értékeiből még hőkezelés után is bőségesen marad.
- A paradicsom készítményt tegye keze ügyébe. Használhat sűrű paradicsomlevet („passata” felirattal árulják) vagy hígítson fel egy üveg sűrítményt.
- Aprítson fel és félig pirítson meg egy nagyobb hagymát és pár gerezd fokhagymát. Az olaj legyen valamivel több a szokottnál.
-  Szórjon rá 5 evőkanál zabpelyhet és kevergetve pirítsa addig, amíg kellemes illata lesz.
- Öntse rá a paradicsom készítményt, alaposan keverje el és 20 percig rendszeresen kevergetve rotyogtassa kis lángon. Ha van kéznél, tehet bele orvosi zsálya levelet. (Nyersen nagyon erőteljes az illata, főzve azonban szelídül. Nem megy szét, főzés végén kihalászható.)
- Fűszerezzen bőségesen pl. bazsalikommal, szurokfűvel. A rozmaring is illik hozzá, de könnyű túladagolni.
- Röviddel a befejezés előtt kerülhet bele még zúzott fokhagyma.

 

 

A maradék spagetti szószból készülhet szendvicskrém. Ha langyos, keverjünk hozzá vajat és hűlés közben keverjük át többször. Még langyos állapotában rúdmixerrel homogenizálható, de nem szükséges.

 

 

A lilahagyma nagy érdeme, hogy télen és tavasszal is frissen fogyaszthatjuk, nemcsak kenyérre vagy salátába téve. Jól illik a legtöbb leveshez, körethez, egytálételhez is, de ennek az a feltétele, hogy nagyon apróra vágjuk. Ezt úgy valósíthatjuk meg, hogy nagyon éles késsel a rostokra merőlegesen hajszálvékony szeletekre vágjuk, majd a petrezselyemzöld aprítási technikájához hasonlóan többször átcsapkodjuk egy késsel, vagy még inkább egy apró konyhai bárddal. A nyersen fogyasztott hagymafélék nemcsak vitamintartalmuknál fogva egészségesek, hanem természetes antibiotikumként is hatnak.

 

 

Jó tudni

 

 

A vitamintabletták és táplálék kiegészítők nem helyettesítik a friss zöldséget, gyümölcsöt, egyéb teljes értékű élelmiszert. A valódi, éltető élelmiszerek anyagai együtt hatnak, például a C-vitmaint óvják a lebomlástól a gyümölcsökben lévő másodlagos növényi anyagok. A rostok szintén szükségesek a jó emésztéshez, a rágásnak pedig nagy szerepe van a fogak védelmében.

 

 

Gelencsér Margit

 

 

Magyar Biokultúra Szövetség
1061 Budapest, Anker köz 2-4. II/4.
Tel.: 1/214-7005, 214-7006,
E-mail: [email protected]

www.biokultura.org

 

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!