A keleti orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje.

A keleti orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként váltja egymást a munkában, a maga idejében az éppen aktuális 'dolgozó' birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik. Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne borítsuk fel az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük a májunkat egy bőséges vacsorával éjszaka is aktív munkára, ha éppen pihenne.

01 és 03 óra: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

 

03-05 óra: a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

 

 

05-07 óra: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

 

 

07-09 óra: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

 

09-11 óra: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

 

11-13 óra: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

 

13-15 óra: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes pl. a fogorvoshoz bejelentkezni.

 

15-17 óra: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor- és alkoholmentes folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energia bedobással.

 

17-19 óra: vesénk a legnagyobb tisztító munkában van, ezért ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

 

19-21 óra: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

 

21-23 óra: testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát.

 

23-01 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

 

 

 

765qwerty765
★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!