Levéltetvek, lóbogarak, vakondok állandó pusztítása a kertben. Miért van mindez?

„Régen minden jobb volt…” kezdődik a jól ismert mondás, amit a Kertbarátok a saját bőrükön is megtapasztalhattak az elmúlt évtizedekben.

Az 1900-as évekig, amikor még a mezőgazdaságban nem volt ilyen fokú gépesítés és műtárgyázás, kemény munkával szépen termett a magyar ugar. Aztán, ahogy egyre könnyebb lett a művelés a technológiának köszönhetően, meredeken elkezdtek csökkenni a hozamok, ezért a fejlesztések fókusza a tápanyagpótlás lett. Így született meg a műtrágyák széles skálája, amelyeket gondolkozás nélkül szórt mindenki a konyhakerttől a hatalmas szántókig.
A termés egyre több lett, ismét boldog volt az ember.
Amíg az első nagy halpusztulások be nem következtek. Majd a földek is megint kimerültek, egyre kisebb hozam, többféle betegség sújtotta a mezőgazdaságot és a hobbikertészkedőket is.
Alig 50-60 év elég volt, hogy teljesen kiszipolyozzuk a talajt. Túlhajtottuk az egy-egy nyomelemet tartalmazó műtrágyákkal, és egy csomó veszélyes anyagot juttatunk ki a környezetünkbe nitrátok, nitritek és vegyszerek formájában, amelyek a szántóföldekből a talajvizekbe mosódva minden élő vízbe eljutottak.

Olyan ez, mint az energiaital. Egy idő után már teljesen hatástalan a kimerült szervezetnek, hiába van benne vitamin, cukor és koffein… az immunrendszerünk egyszerűen feladja, és egyre fogékonyabbak leszünk a betegségekre, leépülünk, pedig éppen élénkítenie, erősítenie kellene.

A talaj ugyanígy működik. Amikor kiszipolyozzuk és megborítjuk a természetes egyensúlyt, elkezd vegetálni vagy rosszabb esetben teljesen terméketlenné válik.
Ez pedig magával hozza, hogy állandóan gombásodik, a növények sorvadnak, tele van pajorokkal, lótücskökkel, és egyre több vakond túrja.

Mit jelent, hogy felborul a talajélet egyensúlya?
Azt, hogy a talajban a jó mikroorganizmusok mennyisége drasztikusan lecsökken (ezek gondoskodnak a tápanyag körforgásról, a talaj védekezőképességéről), és elszaporodnak az úgynevezett patogének. Ahogy a nevük is mutatja, ezek az életellenes mikroorganizmusok gátolják a természetes tápanyagkörforgást, elzárják a növények gyökereit a víztől, tápláléktól és táptalajt nyújtanak a kórokozók számára.
Az egyetlen hosszútávú és fenntartható megoldás, ha a természetes talajélet egyensúlyt visszaállítjuk. Ehhez a földbe vissza kell juttatni azokat a jó mikroorganizmusokat, amelyeket kiirtottunk a műtrágyázással és az állandó vegyszerezéssel.

Kutatóbarátommal, Szabó Istvánnal évek óta dolgozunk ezen a problémán, és idén végre bemutatkozott az Esstence termékcsaládunk, ami a kiskertek jellemző problémáira nyújt hathatós megoldást (pl. a rovarok, a gyep gombásodása vagy a kerti vizek algásodása ellen).
A technológia alapja, hogy azokat a bizonyos jó mikroorganizmusokat, amelyek a talajélet egyensúlyából most hiányoznak, egy speciális gilisztahumuszban szaporítjuk. A szokásos mikrobiológiai szerekkel szemben ezek az alkotók ellenállóbbak, hiszen természetes, a talajhoz hasonló környezetben fejlődnek és nem kémcsövekben.
Rendszeres használatuk az adott probléma kezelésén túl folyamatosan pótolja a hiányzó jó baktériumokat a talajból (és a vízből), amelyek visszaállítják a tápanyagkörforgás és a védekezőképesség egyensúlyát.
Így gyakorlatilag 2 problémát kezelnek egyszerre.

Az Esstence termékcsalád tagjai:
- Bug Stop- bogarak és talajkártevők ellen
- Origo- a gyep gombabetegségei ellen
- EverGreen- örökzöldek védelmére
- Bio-Drone- robotfűnyírós kertekre
- WaterBalance- kerti tavak, csobogók és víztartályok algásodása ellen

Próbálja ki Ön is, és figyelje meg a csodát, ahogy a saját kertjébe visszaköltözik az egészséges élet a talajegyensúly helyreállásával.

Molnár Gábor Éva, a füvesasszony

kertfuvesites.hu

 

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!