Ennek a levesnek betegségmegelőző hatása is van. 

Napjainkban sokat nőtt a hagyományos antibiotikumokkal szembeni rezisztencia, elsősorban ennek túlzott használata miatt. Sokan szednek antibiotikumot a legegyszerűbb fertőzésekre is, ami miatt ugyanaz a gyógyszer már nem fejti ki hatását a célzott baktériumok ellen.

Sokan kezdenek visszatérni a természetes gyógymódokhoz, illetve az egészséges ételekhez, amelyekről sokszor bizonyosodott be hatásosságuk.

A Washingtoni Egyetem egy sor kutatást végzett, melyek során különböző ételek és hagyományos antibiotikumok hatásait vetették össze, ennek kapcsán jöttek rá a fokhagyma antibakteriális és antivirális hatásaira.

A gyógyító fokhagymaleves recept:

– 5 fej bio fokhagyma
– 2 kanál olívaolaj
– 2 kanál vaj
– 2 nagy fej vöröshagyma
– 1 kanál frissen vágott csombor, vagy egy kiskanál száraz, őrölt csombor
– egy csésze tejföl
– egy csésze (250 ml) húsleves
– egy csomónyi petrezselyem levél
– egy kiskanál száraz bazsalikom

Az összetevőket apróra vágjuk (a kenyéren kívül) és a húslevesben megfőzzük. Miután megfőtt, mixerrel jól összekeverjük, míg krémes állagú nem lesz. Ezután hozzáadjuk a tejfölt, majd a tetején ízlés szerint zöld levéllel és kenyérkockákkal tálaljuk.

Egy másik recept szerint a hagymát és fokhagymát vajon meg kell dinsztelni, azonban ez nem túl egészséges a szívre. Ha viszont a vajat a leveshez adjuk, ez egy különleges ízt fog kölcsönözni neki, csakúgy, mint az olívaolaj. A tetejére pirított kenyérkocka kerüljön.

Ajánlott a levest este, forrón fogyasztani!

 

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!