Ez a japán szokás a te egészséged szempontjából is fontos.

A japánok tudják, hogy mennyire egészséges, ha reggel, közvetlenül ébredés után megisznak egy nagy pohár tiszta vizet. Talán éppen ennek az ősi szokásnak köszönhetik kiemelkedően magas élettartamukat és egészségüket is.

Nálunk leginkább kávét vagy teát fogyaszt az emberek nagyrésze ébredés után, úgy gondoljuk, hogy semmiképp nem a víz fogja elűzni az álmosságot. Pedig, érdemes lenne adni a víznek is egy esélyt, próbáld ki, legalább három héten keresztül kezd egy pohár vízzel a napod, és meglátod, hogy sokkal energikusabb leszel, mintha kávét ittál volna.

Azonnal beindul az emésztés, és a vesék is dolgozni kezdenek, éppen ezért hatékonyan meg tudsz szabadulni az éjszaka folyamán lerakódott méreganyagoktól.

Ha nem iszol elegendő, vagyis napi minimum 2 liter vizet, dehidratáció állapota alakulhat ki, amely akár életveszélyes is lehet.

A dehidratáció azért életveszélyes, mert drasztikusan csökkentheti a vérnyomást. Minél több energiát használ az ember, annál több vizet veszít, éppen ezért elengedhetetlenül fontos az elveszített folyadék pótlása.

A dehidratáció tünetei:

  •     szomjúságérzet;
  •     szájszárazság, megduzzadt nyelv;
  •     gyengeség;
  •     ájulásérzet;
  •     csökkent vizelési inger;
  •     csökkent izzadás;

Mennyi vizet kell inni?

Közvetlenül ébredés után ajánlott meginni 500 ml vizet, majd hagyd pihenni a szervezetet 45 percet. Ez idő alatt ne egyél és igyál semmit, majd étkezés előtt még fogyassz el egy pohár vizet.

Első alkalommal nehézséget okozhat ez a vízmennyiség, kezd kevesebbel, majd fokozatosan növeld az adagot. A nap folyamán legkevesebb 7-9 pohár vizet kell elfogyasztanod, vagy még ennél is többet.

Próbálj meg a szervezetedre hallgatni, figyeld a működését, és egy idő után pontosan érezni fogod, hogy mire van szüksége.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!