Az ecetet több ezer éve ismerjük. Az első feljegyzések időszámításunk előtt 3000-ből származnak. Akkoriban még szőlőmustból erjesztették, de Kínában rizsborból is állítottak elő a maitól sokkal töményebb ecetet. Tartósítószerként, tisztítószerként és sokoldalú gyógyszerként használták.
Az ecet mint egészségvédő:
• Számos recept maradt fent az ókori görög gyógyítóktól, akik többek között légúti megbetegedések kezelésére ajánlották az ecet és méz Már az ókori görögök is tudták, a 1:1 arányú keverékét. Gyomorbántalmak esetén ecetes vizet itattak a betegekkel, és a végtag duzzanatokat is ecetes borogatással kezelték.
• Láb- és körömgomba esetén hetente két-3 alkalommal vegyünk lábfürdőt. Ehhez 3 liter langyos vízhez 3 dl almaecet kell öntenünk. A fürdő minimum 20 percig tartson.
• Álmatlanság esetén 3 kanál mézhez 3 teáskanál almaecetet kell adagolni, jól összekeverni, majd lefekvés előtt 2 teáskanálnyit bevenni. Az almaecetben található kálium, vas és magnézium nyugtatólag hat.
• Kellemetlen szájszag esetén egy pohár vízbe tegyen két teáskanál almaecetet, és reggel, este gargarizáljon a keverékkel. Aki pedig szereti az almaecet ízét, le is nyelheti, az almaecet segít rendet rakni a gyomorban is.
• Izomláz, izomhúzódás esetén egy kisebb törülközőt áztassunk ecetbe, majd szórjuk meg cayenne borssal és helyezzük a fájdalmas területre. A hatékonyságot fokozhatjuk, ha 20 percre egy száraz, vastagabb törölközővel is beburkoljuk, mintha dunsztba helyeznénk.
Háztartási praktikák:
• A cigaretta füst, vagy az erősebb illatú ételek sokáig érezhetőek a lakásban. Ha egy csészényi ecetet helyezünk el a szóban forgó helyiségbe, az pár óra leforgása alatt közömbösíti a kellemetlen illatanyagokat. Az intenzív szagokat a kézről is eltünteti, ha langyos vízzel kevert ecetbe mártjuk pár másodpercig.
• Tinta, vörösbor, kávé vagy gyümölcsfoltok ellen egy tiszta szivacsot itassunk át ecettel és dörzsöljük be alaposan. Utána langyos szappanos vízzel könnyedén eltávolítható a folt.
• Télen, a felsózott utak miatt sófolt keletkezhet a csizmánkon, amitől legegyszerűbben ecetbe mártott szivaccsal szabadulhatunk meg, ráadásul az ecet a bőrcsizma színét is felfrissíti
• Ha az utolsó öblítéskor kevés ecetet rakunk a mosógépbe, a színes ruhák színei felfrissülnek. Ezen kívül az ecet öblítő helyett is tökéletes, A ruháknak friss illata lesz (nem lesz ecetszagú), és úgy varázsolja a ruhákat puhává, hogy megakadályozza a vízkőlerakódásokat
• Makacs foltok, szennyeződések esetén már mosás előtt érdemes ecettel előkezelni a ruhaneműt.
• A kenyértartót érdemes hetente egyszer ecetes-vizes szivaccsal áttörölni, így a pékáruk tovább frissek maradnak, lassabban penészednek.
• Szőnyegtisztításkor is kiváló háztartási tisztító az ecetes víz, ami nemcsak a makacs foltokat távolítja el, de azt atkák ellen is hatékony, ráadásul a molylepkéket is távol tartja és a szőnyeg színét is felfrissíti.
• Ecetes vízzel érdemes tisztítani a hűtőszekrényt, a mosogatógépet, és valamennyi háztartási berendezést – az ecet nemcsak csírátlanít, de makacs, zsíros szennyeződéseket is eltávolítja, és foltokat sem hagy maga után – ez utóbbi tulajdonságáért szeretik üvegfelületek (ablakok, akváriumok, tükrök, szemüvegek, kristály) tisztításakor bevetni. A megbarnult, megsárgult teás-és kávékannákat szintén ecettel kell átsúrolni, és az edények olyanok lesznek, mint újkorukban.
• A gőzvasaló, a vízforraló, a kávéfőző, a mosógép belső tisztítását és is nyugodtan rá lehet bízni az ecetre. Hatékonyan oldja a legmakacsabb vízkövet is.
• A konyha mellett a fürdőszobában – a zuhanyfülkében, a fugákon és csempéken, a csaptelepeken, a zuhanyrózsákban, a vécécsészében, a fogmosó pohárban – is hatékonyan felveszi a kesztyűt a vízkő és feketepenész ellen.
• A zuhanyrózsát a legegyszerűbben úgy tisztíthatjuk meg, ha egy műnyak zacskót húzunk rá, azt feltöltjük ecettel és a befőttes gumival rögzítjük. 15-20 perc után nyoma sincs a kellemetlen vízkőnek.