Nem megijedni kell, hanem megkeresni az okát.

A szédülés sok embernél előforduló, kellemetlen érzés, amely amellett, hogy ijesztő, nagyon bizonytalanná is tesz valakit, nem csak a szó szoros, hanem lelki értelemben is, hiszen az illető ritkábban mer kimenni az utcára, attól félve, hogy elesik.

Maga a szédülés nem egy betegség, hanem egy tünet.

Az egyensúlyközpont a belső fülben található, és ha valamilyen betegség itt alakul ki, akkor szédülés során az illető azt érzi, hogy forog körülötte a világ. Máskor meg szorongás, túlzott idegesség is okozhat szédülést, ilyenkor konkrétan az illető mozgása nagyon bizonytalanná válik.

Most lássuk, hogy rendszeres szédülés esetén milyen betegségek állhatnak a háttérben!

1. Vérszegénység

A vasra nagy szüksége van a szervezetnek, hogy megfelelő körülmények között tudjon működni. Ha kevés vashoz jutnak a sejtek, mérséklődik a vérképzés, így vérszegénység, és ezzel együtt zsibbadások jelentkeznek a szervezetben. Az illető gyengének, instabilnak érzi magát. A problémával orvoshoz kell fordulni.

2. Migrén

Ez egy rendkívül erős fejfájás, amely gyakran jár együtt szédüléssel, hányingerrel, olykor hányással.

3. Fülgyulladás

Ha a gyulladás eléri a belső fület, akkor az egyensúlyközpont is sérülhet, aminek nyomán szédülés, de akár hányinger is jelentkezhet.

4. Agydaganat

Az agyban kialakuló rosszindulatú daganat is okozhat szédülést, főként ha még erős fejfájás is kíséri. Ilyen esetben el kell menni egy átfogó orvosi kivizsgálásra.

5. Alacsony, vagy magas vérnyomás

Mindkét típusú vérnyomás során felléphet szédülés, amely még fejfájással és fülzúgással párosulhat.

6. Meniere-betegség

Ez a belső fület érintő megbetegedés, amely során halláskárosodás, fülzúgás, a fülben létrejövő nyomásérzés és szédülés jelentkezhet. Szakorvoshoz kell fordulni.

7. Epilepszia

Az epilepsziában szenvedők gyakran szédülésről, emlékezetkiesésről és hallucinációkról számolnak be.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!