Az amerikai haditengerészetnél oktatták ezt a technikát. Te is hasznát veheted.

A jó alvás a kulcsa annak, hogy jól induljon a nap, kipróbálhatjuk ezt az amerikai hadsereg által is alkalmazott módszert, aminek segítségével akár kevesebb, mint 120 másodperc alatt álomba merülhetünk.

A fáradtság és az alváshiány olyan hibákhoz vezettek, amiket egy jó katonának nem lenne szabad elkövetnie, ezért ki kellett találni egy módot, hogy éberebbek és ezáltal figyelmesebbek legyenek. Ez a módszer az esetek 96%-ában sikeresnek bizonyult 6 hetes tesztelés után.

Bemutatjuk azokat a fizikai és mentális lépéseket, amelyeket meg kell tenned. Körülbelül másfél percet kell erre szánnod (nem számítva azt a 120 másodpercet, ami ténylegesen szükséges az elalváshoz).

Első lépés

Lazítsd el az arcizmaidat, beleértve a nyelvet, az állkapcsot és a szem körüli izmokat is.

Második lépés

Lazítsd el a válladat, majd nyújtsd ki és lazítsd el a két karodat a tested mellett.

Harmadik lépés

Lélegezz ki és lazítsd el a mellkasodat. Ezután lazítsd el a lábaidat, a comboktól kezdve le a lábszáradig.

Negyedik lépés

Az előző lépések könnyűnek tűnhetnek, de most elérkeztünk egy kicsivel nehezebb feladathoz: ebben a lépésben teljesen ki kell ürítened az elmédet, meg kell szabadulnod minden gondolattól.

Képzeljünk magunk elé 3 képet, amelyek segítenek eltörölni a gondolatainkat, és kizárnak minden mást az agyunkból.

Az első kép: Képzeld el, hogy egy nyugodt vizű tóban fekszel egy csónakban, fejed fölött a tiszta, kék ég.

A második kép: Képzeld el, hogy egy fekete, bársony függőágyban fekszel egy sötét szobában.

A harmadik kép: Ez igazából nem is egy kép, hanem egyfajta mantra. Mondogasd ezt magadnak 10 másodpercen át: 'Ne gondolkodj, ne gondolkodj, ne gondolkodj'.

Reméljük, hogy ez a katonák által is alkalmazott technika neked is segít elaludni.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!