A lenmag az omega-3 zsírsavak kiváló forrását. Túróval keverve még hatékonyabban szívódik fel. Érdemes kipróbálni!

Johanna Budwig, 2013-ban elhunyt német biokémikusnő szerint az egészségünk legnagyobb ellensége a finomított szénhidrát és zsiradék, ez okozza a leggyakoribb, halált okozó megbetegedéseket. Több ezer egészséges és beteg ember vérmintáit tanulmányozta át és felfedezett egy lényeges különbséget: az egészséges emberek vérében magasabb volt az omega-3 zsírsavak szintje, mint a betegekében. Számos kísérlet elvégzésével arra a következtetésre jutott, hogy az apró lenmag képezi az omega-3 zsírsavak kiváló forrását. Az ebből kinyert olaj az egyetlen, mely több omega-3 zsírsavat tartalmaz, mint omega-6-ot. Azonban csak az a lenmagolaj bizonyult megfelelőnek, amely védve volt a melegtől és az oxigén és fény hatására kialakuló oxidációtól. Ő fedezte fel, hogy ha túróval keverjük a lenolajat, még hatékonyabban szívódnak fel ezek a zsírsavak, és sokszorosan fejtik ki hatásukat.

Dr. Johanna Budwig receptje:

  • 150 g túró
  • 2-5 evőkanál lenmagolaj
  • 1-3 evőkanál frissen darált lenmag

Turmixgéppel keverjük össze és adjunk hozzá annyi vizet, hogy a lenmag keverék meglágyuljon és krémes állaga legyen!

Daganatos betegeknek ajánlják elsősorban, 3 teljes hónapig mindennap elfogyasztani ezt az adagot, és az ezt követő 3 héten fokozatosan lecsökkenteni napi 1 evőkanálra.

A megelőző adag állandó napi 1 evőkanál, ezt még akkor kell fogyasztani, amikor egészségesek vagyunk.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!