Ne rohanjunk a patikába rögtön. otthon is elkészíthetjük az alábbi szirupot, amely van olyan hatékony, mint bármelyik agyonreklámozott gyógyszer, és csak természetes összetevőket tartalmaz!

A különböző betegségek, mint például asztma, allergia, tüdőproblémák, bronchitis, hörghurut, erős köhögés, egy közös dolgot rejtenek magukban: mindeniknél legtöbb esetben a tüdővel is probléma van. Az alábbi recept azért fantasztikus, mert bármilyen légúti problémával is küzdjünk, megoldást jelent, hiszen a fő kiindulópontot a tüdőt gyógyítja és regenerálja.



A régi öregek rendszeresen alkalmazták ezt a keveréket, főleg a téli időszakokban, hiszen erősítette a tüdőt, és sok betegségtől megóvta őket a megfázásokkal, vírusokkal teli szezonban.

Hozzávalók:
1/2 kg hagyma, 2 csésze juharszirup vagy 1/2 kg barna cukor, 2 közepes méretű citrom, 1, 5 l víz, 7 evőkanál méz.

Elkészítés:
A juharszirupot helyezzük egy nagy serpenyőbe, és közepes lángon hevítsük fel. Ha helyette barna cukrot használunk, akkor azt tegyük a serpenyőbe, és folytonos kavargatás mellett addig forraljuk kis lángon, amíg szirup lesz belőle. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, majd főzzük pár percig, és töltsük hozzá a megadott vízmennyiséget. Addig forraljuk közepes lángon, míg a víz egyharmadára csökken. Hagyjuk egy keveset hűlni, majd csavarjuk hozzá a citrom levét, és, amikor már szinte hideg, keverjük bele a mézet. Tegyük félre, és hagyjuk állni másnapig, ezután egy sűrű szűrőn préseljük át, és a levet tegyük jól záródó üvegbe.
Minden étkezése előtt és után együnk belőle egy-egy nagy evőkanállal, míg érezzük, hogy a tüdő jobban lesz, és a probléma javul. A gyerek adagja egy teáskanál keverék minden étkezés előtt.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!