Az orvosi piócát Amerikában újra besorolták az élő orvosi "segédeszközök" kategóriájába.

Testünk jelzőrendszerei többnyire fájdalommal adják tudtunkra rendellenes működésünket. A fájdalom rövid időn belül csökkenni fog a pióca nyálában lévő 60-80 féle fájdalomcsillapító hatóanyag következtében. A megfelelő számú alkalmazás után véglegesen csökken, illetve megszűnhet a fájdalom és visszaállhat a korábbi rendes működés.

Az orvosi pióca eredetileg egész Közép- és Dél-Európában előfordult. A környezeti változások következtében, és feltehetően az orvosi célokra végzett túlzott begyűjtése miatt mindenütt erősen megfogyatkozott.

Ennek a piócafajnak a teste 10-15 centiméter hosszú. Színe a piszkos-, olykor sárgásbarna és sötét olajzöld között változik. Az alapszínen hat feltűnő, vöröses hosszanti sáv látható, közülük néhányat sötét foltok tarkítanak. Hasa sárga, egyenlőtlenül elosztott fekete foltokkal. A fejtájék nem határolódik el élesen, a 10 kis szem felül, az elülső szelvények oldalain helyezkedik el. A test elülső és hátulsó végén egy-egy tapadókorong van. A szájnyílásban három félhold alakú, finoman fogas állkapocs található. Melegvérű állatok – köztük az ember – vérével táplálkozik. 

A piócák gyógyászati felhasználása több ezer évre tekint vissza. A természet egyik csodája ez a kis élőlény, amely kiemelkedő gyógyhatásával már a középkor orvosainak is egyik leggyakrabban alkalmazott eszköze volt.

„Amikor már semmi nem segít, akkor kell alkalmazni a piócát!”- tartja a néphit.

A sok évszázad alatt felhalmozódott eredményekre alapozó szakirodalomban a pióca kapcsán a következő indikációk találhatók:

  • vérömlenyek felszívódásának elősegítése
  • zúzódások és ínhüvelygyulladás kezelése
  • gyulladásos infiltrátumok
  • felületes vénás trombózisok
  • poszt-trombotikus szindróma
  • érszűkület, visszérpanaszok, visszérgyulladás terápiája
  • keringési zavarok csökkentése
  • véralvadás gátlás.

Az orvosi pióca igen hatékony, Amerikában már be is sorolták az élő orvosi 'segédeszközök' kategóriájába.

Az orvosi pióca kezelés összefoglaló neve a HIRUDOTHERÁPIA.

Az orvosi pióca fő hatóanyaga a HIRUDIN. A Hirudin voltaképpen nem egységes vegyület, hanem egy 64-66 aminosavból álló vegyület család összefoglaló neve. A hirudin a piócák feji részében található.

Fontos megjegyezni, hogy a Hirudin egy fontos, de nem egyedüli hatóanyaga az orvosi piócának. A pióca sok egyéb, biológiailag aktív anyagot, enzimeket, enzim-inhibitorokat és más fehérjéket is kiválasztanak, mint például a Heparin és annak származékai.

Az emberiség ismert történelmét végigkísérik ennek a kis „gyógyszergyárnak” a felhasználásáról szóló feljegyzések.

A vérkeringés és vérnyomás problémáinak kezelésére 20, de akár 40 piócát is felhelyeztek a páciensre.

Általános javallatok:

  • Véralvadásgátlás. Az erekben megszünteti a lerakódásokat, meszesedést, érszűkületet. Erősíti az immunrendszert.
  • Ütött-zúzott sebek körüli véraláfutásokat megszünteti, vérrögöket feloldja, trombózist megszünteti.
  • Javítja a nyirokáramlást, megszünteti az ödémákat, feszültségoldó, vérnyomás csökkentő.
  • Feloldja a görcsöket, javítja a vérképet az új vérképződésen keresztül.
  • Kozmetikai kezeléseknél ránctalanít, arcot fiatalítja, hajhullást megszünteti, esetleg visszanőhet a haj.
  • Fájdalom és gyulladáscsökkentés. Csökkenti a testben lévő kórokozók életképességét.
  • Ultrahanggal dolgozik 40.000-250.000 Hz-ig, amivel a vírusokat és a baktériumokat elpusztítja, inaktiválja, ezért ha fül mögött kezelünk piócával, a hallókészüléket vegyük le, mert tönkre mehet.
  • A gombákat nem írtja. Az elsavasodott szöveteket méregteleníti, tisztítja.
  • A toxinokat üríti a szervezetből, extra és intracellulárisan (sejten belül és kívül).

A világ minden részén megtalálható piócák főleg édesvízben élnek, és régóta helyet kaptak az orvosok gyógyászati készletében. 5000 évvel ezelőtt, az egyiptomi orvosok úgy hitték, hogy ha engedik a piócának a beteg vérének szívását, azzal a láztól kezdve a méregtelenítésen át a puffadásig bármit meg lehet gyógyítani. Évente több milliónyi parazitát használtak a páciensek kezelésére. A középkori Európában a piócákat olyannyira a doktorokhoz kötötték, hogy őket magukat is „piócáknak” nevezték.
A 20. században azonban az orvosok nagy része elvesztette az érdeklődését a férgek iránt, melyek a természetben a békától kezdve az aligátorig bármin képesek táplálkozni. Egyes orvosok azonban látták, hogy bizonyos esetekben a piócáknak speciálisan fontos szerepe van, például a sérült a vérkeringés helyreállításában. Amikor a pióca megharapja az áldozatát, egyedi nyála a vérkeringés serkentésével megakadályozza az alvadást. Így az áldozat órákig is vérezhet, oxigénnel teli vér kerül a sérült területre egészen addig, amíg a vénák újranőnek és visszaáll a keringés.

Mikrosebész piócák

A pióca felbecsülhetetlen értékkel bír a mikrosebészet területén akkor, mikor az apró vénákat kell újracsatolni. Egyes testrészek, szervek esetében pótolhatatlanok – mint például a füleknél. A füleinknek olyan aprók az erei, hogy a múltban senki sem tudta sikeresen „visszaműteni” őket. 1985-ben egy harvardi orvos piócát használt egy 5 éves gyermek fülének visszavarrásakor, miután hiába küzdött, az apró erek mindig megalvadtak. A réges régi ismeretekre támaszkodva még időben a piócák használata mellett döntött, és a fül megmenekült. Ez a siker mérföldkő volt, amely újra megalapozta a piócák használatát a modern orvostudományban.  Azóta a piócák már életeket, végtagokat mentettek, megszüntetve az ujjakban, lábujjakban, fejbőrben, fülben a veszélyes operáció utáni vénás vérbőséget.

A piócák (az európia faj a Hirudo Medicinalihs) 5-15 ml vért, testsúlyuk mintegy hatszorosát képesek elfogyasztani egyszeri étkezés alkalmával. Az amerikai faj, a Macrobdella Decora tízszer kevesebbet tud csak elfogyasztani. Ez az oka, amiért csak az európai fajokat használják orvosi célra. Általában a pióca terapeuták akár 10 piócát is használnak úgy a páciens 150 ml vért is veszíthet kezelés során. Egy ilyen „terápia” felér egy kisebb méregtelenítéssel.
A piócák harapását a páciens 2-3 szúnyogcsípésként érzékeli. Így a pióca harapása nem fájdalmas. A pióca nyála olyan kémiai anyagot tartalmaz, ami fájdalomcsillapító hatású, ez pedig megakadályoz a harapás érzékelésében. Emellett a nyál olyan anyagot is tartalmaz, ami megakadályozza véralvadást.

A piócák megszüntethetik a véralvadást az izom körül vagy a bőrnél, hatásosabban, mint a gyógyszerek vagy más kezelési módszerek. A vérkeringés fenntartására használják az izomban, bőrben és zsírsejtekben, melyet sebészetileg helyeznek test egyik részéről a másikra. Egyes esetekben az alvadt vért is jobban eltávolítják, mint a gyógyszerek.
A pióca terápia előnye nem csupán az általa eltávolított fáradt vér; hanem a nyálában lévő véralvadásgátló enzim, amely lehetővé teszi a vérkeringést az érintkező területeken.

Konkrét betegségek, aminél hatásos a pióca kezelés:

A szív és érbetegségek gyógyítása

  • Angina pectoris, koszorúér elmeszesedés, érelmeszesedés, szív isémiás betegségei, szívroham, szívelégtelenség, agyvérzés, általános érelmeszesedés, magas vérnyomás, aritmia, visszérbetegség, haematóma, tályog, sipoly, lábszárfekély mélyvénás trombózis, visszértágulat seprűvénák, kóros értágulat, trombózisos vénagyulladás, aranyér, viszérgyulladás. Post-trombotikus szindróma, nyirokpangás.

Légzőszervi betegségek gyógyítása

  • Krónikus hörgőgyulladás, tüdőasztma, tüdőgyulladás, tuberkulózis, hörgőtágulat, szarkoidózis, mellhártya gyulladás.

Az emésztőszervi betegségek gyógyítása

  • Gyomorhurut, gyomor és nyombélfekély, végbél sipoly, végbél gyulladás, krónikus székrekedés, vastagbél-gyulladás, elhízás, zsírmáj, hasnyálmirigy gyulladás,  nyombélgyulladás.

A máj és az epevezeték gyógyítása

  • Máj gyulladás (hepatitisz), kezdődő májzsugor (cirrózis), máj méregtelenítés, májnagyobbodás, zsírmáj, epehólyag gyulladás, epepangás.

Gerinc és mozgásszervi betegségek gyógyítása

  • Fejfájás, szédülés, degeneratív csontosodási zavar, radiculitis (ideggyökér gyulladás), csontritkulás, lumbágó, gerincsérüléses fájdalmak, porckorongsérv, tarkófájdalom, ízületi betgségek, ízületi kopások (boka, térd, csípő, csukló, könyök, vál, kisizületek), reumás betegségek, ínhüvely gyulladás, fibromialgás szindróma, csonttörések, koponya és agyi sérülések, izomgyulladás, ödémák, sportsérülések, húzódások, véraláfutások.

Bőrbetegségek hirudoterápiás gyógyítása

  • Övsömör, pattanásos bőr, ekcéma, pikkelysömör, narancsbőr, atopiás dermatitis.

A neuralgikus/idegi betegségek gyógyítása

  • Migrén, neurológia (idegbántalom, idegzsába), trigeninus neuralgia, SM, álmatlanság.

A szembetegségek hirudoterápiás gyógyítása

  • Megnövekedett szemnyomás, szem vérkeringési zavarai, glaukóma (zöld hályog), öreg szem.

Fül orr gége betegségek gyógyítása

  • Arcüreg gyulladás, középfül gyulladás, fülzúgás, halláskárosodás, hallóideg gyulladás, mandula gyulladás, szédülés, időskori halláscsökkenés.

Urológiai betegségek

  • Vesemedence gyulladás, vese gyulladás, vesekő, húgykő, prosztata gyulladás, prosztatatúltengés, férfiak terméketlensége, impotencia, húgyhólyag gyulladás, húgycső gyulladás, húgyúti fertőzések, mellékhere gyulladás.

Nőgyógyászati betegségek

  • Gyulladásos megbetegedések, endometriosis (méhfal nyálkahártyájának gyulladása), masztopátia, emlőgyulladás, izom és kötőszöveti méhdaganat (mioma), menstruáció előtti szindróma, petefészek cisztája, meddőség, menstruációs zavarok, menstruációs fájdalom, méhfibroma, klimax, menopausa, hüvelygyulladás, külső nemi szervek gyulladása, kismedencei gyulladás, összenövések.

Az endokrin rendszer betegségeinek gyógyítása

  • Pajzsmirigy betegségei, cukorbetegség (diabétes), elhízás.

Baleseti és plasztikai sebészet

  • Levágott, leszakadt végtagok, bőrátültetés, vérömlenyek felszívódásának segítése. Olyan műtétek, amikor sok kis véreret tartalmazó testrészt ültetnek vissza, pl. fülek, orr, ujjak. Ilyen esetben könnyen vérrögök alakulnak ki, melyek a vénákban felhalmozódnak, ilyenkor a szövet elhalhat, mivel nem kap elég oxigént, és egyéb létfontosságú tápanyagokat.

 

ogyan működik a piócaterápia? 
Piócaterápia az ÉletKözpontban! A pióca sok betegség kezelésére alkalmas. A piócaterápia vagy hirudoterápia előnye abban rejlik, hogy nem egy, hanem több betegséget lehet egyszerre kezelni, és nem a betegséget, hanem az egész szervezetet gyógyítja.
Piócaterápia az ÉletKözpontban! A pióca sok betegség kezelésére alkalmas. A piócaterápia vagy hirudoterápia előnye abban rejlik, hogy nem egy, hanem több betegséget lehet egyszerre kezelni, és nem a betegséget, hanem az egész szervezetet gyógyítja.

A piócaterápia működéséről napokig, akár hetekig lehetne folyamatosan mesélni, mint ahogy ezt meg is szoktuk tenni előadásainkon. Itt szeretnénk inkább, végtelenül leegyszerüsítve a dolgot csak a lényeget láttatni.

A piócaterápia gyógyhatását azzal magyarázták a hagyományos népi gyógyászatban, hogy kiszívja a rossz vért a beteg szervezetéből. Ez az elmélet mára már megdőlt. Több okból sem helytálló ez az állítás. Gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen apró állatka mennyire kevés vért szív ki a „munkája“ során és hogyan tudná elkülöníteni a rossz vért a jótól?

Rengeteg kísérletet végeztek a kutatók, hogy megtalálják a választ a kérdésre: Hogyan gyógyít az orvosi pióca?

A Hirudo Medicinalis nyálában több százféle bioaktív hatóanyag, vegyület komplexek találhatóak. Ahogy a betegből az első vércsepp bejut a kis állatka testébe, ő reflex szerűen válasz reakcióként, abból a több százféle hatóanyagból összeállít egy olyan koktélt, amire a vére alapján a páciensnek szüksége van. Ezt befecskendezi az ember szervezetébe, minek hatására a testben elindul egyfajta öngyógyító mechanizmus. Ennek oka egészen egyszerű: a Hirudo Medicinalis szimbiota élőlény, az ő érdeke az, hogy a táplálékul szolgáló testet minél tovább életben tartsa. A jóért cserébe jót ad!

A szakképzett terapeuta pontosan tudja, hogy milyen probléma esetén hová, mennyit szükséges felhelyezni a beteg testére ahhoz, hogy a gyógyulás minél előbb bekövetkezzen és hosszú távon meg is maradjon. Problémátol függően érdemes időközönként megismételni a kúrát, vagy megelőzésként alkalmazni azt!

Első alkalommal sokan viszolyognak a piócától, ám amikor megfogják az állatokat vagy megtapasztalják az első kezelést, szinte mindenkiben elmúlik a kellemetlen érzés. A fájdalom nagy úr, s miután akár egyetlen kezeléssel elmulasztható, ez hatalmas meggyőző erő. Maga a harapás fájdalommentes, nem érez többet a beteg apró „szúnyogcsípésnél”, mely pár perc után elmúlik, hiszen az állat nyála tartalmaz fájdalomcsillapítót is.

Kezelés után a seb akár 24 órán keresztül is vérezhet, ami a hirudin nevű hatóanyagnak köszönhető, mivel véralvadásgátló, nyirokkeringést serkentő, érgörcsoldó és trombózismegelőző hatása van, és szintén a pióca nyála tartalmazza. Nem kell tehát megijedni, ha másnap is váladék csordogál a sebből, hiszen így távoznak el a szervezetből a szövetekben pangó méreganyagok, a megkocsonyásodott, elsavasodott, elsalakosodott szövetek. Valamint a távozó folyadéknak nagy része nyirokfolyadék, a szövetekben található kapillárisok vére festi pirosra, így a hosszantartó vérzéstől sem kell tartani. 

A pióca sok betegség kezelésére alkalmas 

A hirudoterápia előnye abban rejlik, hogy nem egy, hanem több betegséget lehet egyszerre kezelni, és nem a betegséget, hanem az egész szervezetet. Nagyon fontos az a tény is, hogy hirudoterápia nem csak a betegség tüneteit gyógyítja, hanem a pióca biológiailag aktív enzimjei a betegség okainak a megszüntetését segítik elő. A hirudoterápia egy komplex kezelés, mely a betegségre globálisan, és lokálisan is hat: erősíti a nyirokkeringést, helyreállítja a mikrokeringést, aktivizálja a tisztítási (méregelvezetési) folyamatokat, és helyreállítja az anyagcserét.

Sok kóros folyamat a szervezetben a hajszálér keringési zavar következménye. Az utóbbi a folyadék felgyülemlését okozza a szövetekben (szöveti ödéma), ami a szöveten belüli nyomás növekedéséhez vezet, a nyomás alatt a hajszálerek összepréselődnek és ez rontja a szövetek vérellátását, akadályozza a nyirok elfolyását, és a sejtközti folyadék pangását okozza. Ezek a folyamatok a szövetek fokozott oxigénhiányához vezetnek. Emiatt lelassulnak az anyagcsere folyamatok, felhalmozódnak a nem teljesen oxidált termékek (salakanyagok, mérgek), melyek vizet vonzanak magukhoz, és a folyadék még nagyobb felgyülemlését okozzák a sérült területen. Ez az ödéma megerősödéséhez vezet, valamint a pangó folyadék gyulladást is hoz létre az adott területen. A kör bezárult - egyfajta élettani petitio principii alakult ki, ahonnan nincsen kiút.

A pióca nyálában olyan enzimek vannak, melyek a kórosan elváltozott erekben a vérkeringést elősegítik, ezáltal növelve a sejtek oxigénellátását és biztosítva a nedvelvezetést az érintett területről. Ezzel a pióca a betegség okára hat, ami a szövetek oxigénnel való hiányos ellátása. Ebben az esetben a helyreállító mechanizmus élettanilag hat és nem kísérik káros mellékhatások, mint ahogy ez a gyógyszeres kezelés esetében tapasztalható. Helyreáll az oxidáció, csökken a salakanyagok és mérgek mennyisége, a folyamat megszakad.

A hirudoterápia előnye a más természetes gyógymódokkal szemben, hogy a pióca nyálmirigyei által kibocsátott hatóanyagoknak köszönhetően, vissza tudja fordítani a fő betegségfejlődési folyamatokat (az oxigénhiányt, mikrokeringési elégtelenséget) és ezáltal a betegség gyökerénél megszakítja a „bűvös kört”. Egyes kutatások a piócáknak az emberre gyakorolt energia-információs hatását bizonyítják. Ismereteim szerint minden betegség sérti a bioenergetikus teret bizonyos helyen. A hirudoterápia hullám-hatását rendszeres biorezonanciás beavatkozásnak lehet tekinteni.

Ezenkívül, a pióca- enzimek bizonyos receptív mezőkre ösztönzően hatnak, és ez kedvező hatást fejt ki a beteg bizonyos szerveiben. A hirudoterápiát sikeresen alkalmazhatjuk olyan betegségek gyógyításánál is, mint az ekcéma, ifjúsági pattanások, pikkelysömör, hegek, furunkulusok. 
 

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!