Változtasd meg étrendedet és drasztikusan lecsökken a rák, a cukorbetegség, a szívbetegség kockázata!



Érthetetlen módon alig beszélünk azokról a kockázati tényezőkről, amelyeket az életvitelünkkel okozunk, holott ez kb 50 %-ban felelős egyes betegségek kialakulásában. Így van ez a rák esetében is.

Szervezetünkben folyamatosan jelen vannak és keletkeznek rákos sejtek, azonban egy jól működő immunrendszer ezt tudja kezelni - a falósejtek elpusztítják a veszélyesen burjánzó sejteket.azokat. Talán hihetetlennek tűnik, de napi szinte 10-20 ezerszer végzi el ezt a tisztítást.

breast cancer cellsOtto Wartburg kétszeres Nobel-díjas tudós kutatásokkal igazolta, hogy amennyiben az immunrendszerünk jól működik, akkor a szervezetbe bekerült kórokozókat minden külső segítség és beavatkozás nélkül el tudja pusztítani. Megfigyelte azt is, hogy a szervezetnek azon pontjain alakul ki daganat, ahol alacsony az oxigénnyomás – vagyis a sejtanyagcsere lassú. Igazolta továbbá, hogy az elsavasodott szervezet sokkal hajlamosabb a rákbetegségre, mint a normál lúgos közeg.
Innen már csak egy lépés az a megállapítás, hogy az étkezésünk milyen mértékben képes befolyásolni az egészségi állapotunkat! A nagy mennyiségű állati eredetű fehérje bevitele óriási kockázati tényező! . Állatkísérletekkel igazolták, hogy ha a normál kalória bevitel 20 %-át meghaladja az állati fehérjéből származó kalória, akkor szinte biztos az állat rákos megbetegedése. Ez az emberek esetében is fennáll.

Hasonlóan veszélyes az, az esszenciális zsírsavak (omega-3) hiánya, az immunitást gyengítő étrendek, a szteroid hormonok hatására és az oxidációs károsodás következtében kialakuló sejt deformitás. Hogy ez konkrétan mit jelent? A dohányzás, fast food ételek fogyasztása, a hevített zsiradékban sütött ételek, vegyszerek használata olyan egészségi kockázat, ami csakis rajtunk múlik!

A napi/heti étrend összeállításánál legyünk figyelemmel arra, hogy ne húst hússal együnk, hanem legyen helye a mindennapokban a nyers ételeknek - zöldségeknek, gyümölcsöknek és a gabonáknak is! Csak szokás kérdése! Ennyit meg kell hogy érjen az egészségünk!



  ★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!